MENÜ
Álomvilág
Gyönge szellő suhan a tájon, elábrándozok most ezen a bájon. Álmodom csupán, de ez sokkal szebb, a képzelet szárnyán repülök mind messzebb.

„Megkerestem egy zúgót, és beugráltam az egyik lapos kőre. Törökülésben lepihentem, és a fényes sima fehér felületen végighúztam az ujjam. Egy kis kavics akadt a kezembe. Felemeltem és szórakozottan a vízbe ejtettem. Néztem, ahogy leér a fenékre, és szétrebbent egy sneci rajt.

Minden más volt onnan a kőről nézve.

A lassú folyás sebessége elvitte a szemem, egészen messzire… Én is suhantam lefelé a folyón a halak közt, éreztem az áramlatot, a sebességet, a vele járó szabadságot, és ennek a hatalmas egésznek a szépségét. Láttam, ahogy a fák a víz fölé hajlanak, és egy szomorúfűzre hasonlító fa levelei belelógnak a folyóba…

Egy régi kép sodródott be a szemem elé:

A Duna parton egy öreg fa törzse, a Dunát körbevevő erdő, Rácalmáson… Én felmásztam arra a törzsre, és néztem a hullámokat, miközben leveleket dobáltam a vízbe, és néztem, hogy viszi el őket az ár. Kíváncsi voltam hova érkeznek meg, hol maradnak öröke…

Olyanok, mint az ember élete – gondoltam. – Tele állomásokkal, csodákkal, kalandokkal és szépségekkel. Amiket az emberek nem mindig vesznek észre. Mikor elmondod nekik, azt mondják, megértik, de mégsem. Mert a szívükkel mást látnak. Túl természetesnek, átlagos dolognak tartják. Persze az sem jó, ha mindenben a csodát keressük. Az a jó, ha az álomvilág összemosódik a valósággal, és mind a kettőt egyszerre éljük át.”

Az ember szeret álmodozni, mikor már az egész világ összedőlt körülötte. Az álmok szépek, jók, és magunk alakítjuk minket. Az álok segítenek túlélni, az álmok reményt adnak. Álmokra szükségünk van. Sose hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk ezeket.

Az álmok, és a vágyok szívünk részei. A legfőbb kívánságunkat fogalmazza meg, úgy ahogy szeretnénk.

Ezek az én álmaim, az én reményeim. Van, aminek van valóság alapja, van amit csak úgy kitalálok.

De rossz egyedül álmodozni. Most már szeretném megosztani őket másokkal. Jó szórakozást.

 

Szavazás

Mikor szoktál álmodozni?
Ritkán
Ha nagy a baj
Ha boldog vagyok
Mindig
Gyakran
soha bolond az aki álmokból épít magának várat J.K. Rowling
Asztali nézet